Egri Hittudományi Fõiskola

Az Irodalmi Iskola története

Az alakulás kora (1835-1843)

A XIX. század elsõ felének Magyarországát a nemzeti eszmélõdés és függetlenségi törekvések jellemezték. Ezek a törekvések a magyar nyelv és irodalom, független nemzeti kultúra ápolásában nyilvánultak meg. A nemzet kulturális életének vezetõi felismerték, hogy Magyarország jövõjét csak az önálló mûveltség megteremtése biztosíthatja. Ennek a gondolatnak az elterjedését bizonyítják az ország területén egymásután megalakuló irodalmi társulatok, önképzõ körök. Ezen törekvés hozta létre a mi Egyházirodalmi Társulatunkat is. A kulturális életben jelentõs szerepet vállaltak a papnövendékek is. 1830-ban a pesti központi szeminárium növendékei megalapították „Magyar Gyakorló Iskolá”-jukat. Munkáik kiadásával már 1832-ben felhívták az egész ország figyelmét. A lelkesedés nem kerülte el az egri szemináriumot sem. 1835. december 19-én – tíz évvel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása után – létrehozták a növendékpapság Theológiai Magyar Olvasó Társaságát, amely az óta több elismert írót adott nemzetünknek. Célul a Társulat akkoriban még csak a „közköltségen vett magyar könyvek által a honi nyelv s literatúra tanulását s mindennemû hasznos õsméretek megszerzését” tûzte ki.[1] Ezt azonban csak alapnak tekintették, s a pesti papnövendékek eredményeit tûzték ki célul. Az egri szeminárium elöljárói örömmel adták beleegyezésüket a társulat megalapításához, mely negyven taggal kezdte meg mûködését. Az elsõ gyûlésen megalakult a tisztikar, elnökké Stészel Ferenc IV. éves növendéket választották. A társulat megalapításában jelentõs szerepe volt a késõbbi híres ciszterci tudósnak Szvorényi Józsefnek is, aki szintén szemináriumunk növendéke volt.
Eleinte egész mûködésük csak a közösen összeadott filléreken vásárolt könyvek olvasásából és azok megvitatásából állt. Pár év múlva a társulaton belül megalakul a „dolgozó iskola”, melynek tagjai évente legalább egy dolgozat megírására kötelezték magukat. 1843-ban a kispapság jónak látta egy szavaló szakosztály felállítását. Ez a széttagolódás azonban nem tett jót a társulat munkájának, ezért 1845-ben a különbözõ szakosztályokat egy szerves egységgé tömörítik. Az így létrejött társulat „Az egri hittanhallgatók magyar Társulata” nevet vette fel.[2]
A fejlõdés kora (1843-1848)
Ettõl kezdve a társulat rohamos fejlõdésnek indult. A tagok buzgón olvastak, írtak, bírálták egymás dolgozatait és szavaltak a háromhetenként tartott gyûléseiken. A jegyzõkönyvekben sokszor találkozunk ebben az idõben Tárkányi Béla, Pájer Antal és Mindszenty Gedeon nevével, akik itt kezdték próbálgatni költõi tehetségüket. Az egri kispapok irodalmi tevékenysége olyan szintre jutott, hogy pár év múlva Petõfi is meglátogatta a szemináriumot. 1844. február 19-én érkezett a szemináriumba Petõfi Sándor. Pájer Antalt kereste, akit az Atheneumban megjelent versei miatt már ismert. Pájert ekkor már felszentelték, ezért Tárkányi után érdeklõdött. Petõfi három-négy napot töltött a szemináriumban. Ez alatt jóformán ki sem mozdult a házból, hanem szobájába bezárkózott és írt. Ekkor született az „Egri hangok” címû verse.[3] Petõfinek ez a látogatása nagy hatással volt a kispapokra, új lelkesedést adott munkájuknak. Egyhangú gyûléseik sorát egy-egy ünnepély rendezésével váltottak fel. Ilyen volt az 1848. március 25-én tartott hazafias gyûlés, melyet az elsõ március 15-e nemzeti lázától fûtve tartottak meg. A Társulat akkori fõjegyzõje Mindszenty Gedeon az ünnepségen saját verseit szavalta. A szabadságharc kitörésekor a kispapok hazaszeretete nem sajnált semmilyen áldozatot a bajban lévõ hazától. Nemcsak a Társulat tõkéjét adták oda, hanem igen sokan életüket is áldozták a hazáért. Aki csak tehette bevonult honvédnek. A szabadságharccal együtt a Társulat is elbukott. Tizenhárom évig kellet várni az újjáéledésre.
A mai társulat megalakulása
Az elnyomatás enyhülése után ismét megalakulhatott a Társulat. 1861. november 10-én fektették le a mai irodalmi iskola alapjait. Bartakovics Béla egri érsek támogatásával megindult egyesületünk, mely ettõl kezdve „Az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulata” néven mûködött.[4] A Társulat az egész tevékenységét a Szeplõtelenül fogantatott Szûzanya pártfogása alá helyezte. (Az akkori legfiatalabb hittitok, a Szeplõtelen Fogantatás dogmája még csak pár éve volt kihirdetve.) 1861. december 8-án fényes keretek között tartották meg az elsõ Mária-ünnepélyt, amelyen az Érsekfõpásztor és a fõkáptalan is megjelent. A Társulat rendes és részvényes tagokból állt. A rendes tagok kötelesek voltak évente legalább egy dolgozatot írni, a részvényes tagok pedig látogathatták a gyûléseket és használhatták a könyvtárat. A Társulat tagjai nagy lelkesedéssel látnak neki munkájuknak. Mindszenty Gedeon is több mûvet kért és kapott az 1863-ban megindított „Népkönyvtár” címû folyóirata számára. A kispapok tevékenysége ebben az idõben csaknem kizárólag fordításban merült ki, eredeti munkával alig lehet ekkor még találkozni. 1865-ben Társulat jó anyagi helyzetének köszönhetõen a tagok felkérték Sajósy Alajos festõt, hogy a Társulat védõszentjérõl, a Szeplõtelenül Fogantatott Szûzanyáról fessen nekik egy képet. A papság bõkezû anyagi támogatása biztosította a Társulat mûködését. Ennek következtében a könyvtár is szépen gyarapodott. 1867-ben már 1638 kötet állott a társulati tagok rendelkezésére.[5] A növendékpapság nem tagadta meg segítségét semmiféle nemes kezdeményezéstõl. A Magyar Tudományos Akadémia megalapításához 300 forinttal járult hozzá, s ez által alapító tagja lett. A Magyar Történelmi Társulatnak pártoló és a Szent István Társulatnak szintén 300 forinttal alapító tagja lett.[6] Az idõ haladt. Lassan egy fél évszázad maradt a Társulat mögött. Kitûzött céljához, az egyházi irodalomhoz igyekezett hû maradni, és hogy ez sikerült, arról a Társulatból kikerült egyházi költõk, és írók sora tanúskodik.
„Isten és Haza” - „Eddzük erõinket” volt a Társulat jelszava az elsõ ötven évben. Története mutatja, hogy amennyire az adott körülmények között lehetséges volt, ezekhez hû is maradt.
A második ötven év: fellendülések és hanyatlások kora
1885. december 13-án ünnepelte a Társulat 50 éves jubileumát. A szemináriumban történt ünnepségrõl az „Eger” címû napilap így nyilatkozott: „az elmúlt vasárnap magasztos és megható ünnepélynek volt részese városunk katolikus intelligenciájának egy díszes csoportja, amely az egri papnevelõ intézetnek ez alkalommal kiváló dísszel ékesítet termét zsúfolásig megtöltötte.” Az ünnepély mûsora igen megnyerte a jelenlévõk tetszését. Ez az ünnepély után érkezõ gratuláló levelekbõl és a gazdag pénzadományokból is kitûnik. A tíz nap múlva megrendezett Mária ünnepélyen megjelent Heves vármegye alispánja, Majzik Viktor is. A jubileum komoly lendületet adott a további munkára. Egyre több teológiai, különösen pedig az egyháztörténelmi témájú munka születik. Számtalan költemény, cikk, dolgozat jelent meg a tagok tollából különbözõ folyóiratokban, kiadványokban. Idegen nyelvû könyveket fordítottak magyarra, amelyek közül egyet saját költségükön ki is adtak.(Wick: Igazság gyõzelme)
Nem tartozik közvetlenül a Társulat életéhez, de érdemes megemlíteni, hogy a kispapok 1893-1894-es tanévben belsõ használatra saját újságot is írtak maguknak. Ez az újság 12 alkalommal jelent meg 12-16 oldal terjedelemben, és a „Hírharang” nevet viselte. A Hírharangot a kispapok kézrõl – kézre adták egymásnak, melyben kiparodizálták egymást és elöljáróikat. A Hírharangot író kispapok buzgósága ellenére az 1890-es évek a Társulat hanyatlásának az évei voltak. A Társulat elnökei ebben az idõben sorra panaszkodnak a tagok nagy mértékû érdektelensége miatt. 1896-ban a 80 papnövendék közül csak 23-an lépnek be a Társulatba, s az õ munkájuk is igen gyenge. A papnövendékek érdeklõdése megnõtt a regények és egyéb szépirodalmi mû iránt, viszont visszaesett az érdeklõdés a komoly teológia iránt. Ez nagyban hátráltatta a Társulat egyházirodalmi munkáját. Nagy gondot okozott a Társulat nehéz anyagi helyzete is. Ezen azonban segítettek a lelkipásztorkodó papság nagylelkû adományai. Ez a hanyatlás azonban nem tartott sokáig. 1898-ban lelkes és buzgó elnök került a Társulat élére: Kriston Endre személyében, aki majd egri segédpüspök lett 1923 - 1960, és késõbb is nagylelkû támogatója volt a Társulatnak. Példamutató elnöki munkássága ismét fellendítette a Társulat életét. Munkájának eredményességét mutatja, hogy Samassa József egri bíboros érsek 25 éves jubileumára hirdetett országos verspályázaton Társulatunk tagja, Szlovácsik János nyerte el az elsõ díjat. A rövid fellendülést ismét hanyatlás követte, míg végre egy új célt találtak munkájuknak. Ez az új cél pedig a szociológiai témák fejtegetése, szociológiai témájú dolgozatok írása volt. Ez a munka kissé egy oldalúvá tette a Társulat fejlõdését, viszont új színt hozott a Társulat életébe. Kis idõ elteltével a haladás egyre szélesebb mederbe terelõdött, s ekkor végre jelentõs fejlõdésnek indult az igazi egyházirodalom. Buzdítóan hatottak a tagokra a Társulatból kikerült nagy emberek példái, akik késõbb irodalmi sikereik csúcsán sem feledkeztek el arról, hogy e Társulat keretei között kezdték írói pályafutásukat.
1910-ben miután több szeminárium irodalmi iskolájától tanácsot kértek, a Társulaton belül megtörtént a szakosztályok felállítása. Három szakosztály: a spekulatív-teológiai, a praktikus-teológiai és a szociológiai szakosztály kezdetleges keretek között, de annál nagyobb lelkesedéssel megkezdte munkáját.[8] Ezek a szakosztályok külön gyûléseken fontos kérdéseket vitattak meg, s azokról dolgozatokat írtak.
1912-ben Társulatunk, hogy fejlõdését bizonyítsa, évi mûködésérõl egy tizenöt oldalas nyomtatott jelentést adott ki. A jelentés 450 példányban lett szétküldve a papság körében, s növelte a Társulat iránti érdeklõdést.[9] Irodalmi szempontból elég magas színvonalon állt ekkor a Társulat.
Még ebben az évben, október 13-án ünnepély keretében fejezte ki Társulatunk tiszteletét új fõvédnökének, Szmrecsányi Lajos érsek úrnak, aki papnövendék korában a Társulat fõjegyzõje (1872-73) és buzgó tagja volt.
Az elsõ világháború kitörése megbénította a Társulat mûködését, de 1915. februárjától ismét megindult a munka. 1915. december 8-án Társulatunk még 80 éves jubileumát is megünnepelte a szokásos Mária ünnepély keretében. Ez mutatja, hogy – becsületére a zavaros idõk józan gondolkodású és erõs akaratú kispapjainak - a Társulat mûködése nem állt le. A munka csendesen ugyan, de folytatódott a világháború ideje alatt is. 1919-ben a Tanácsköztársaság rendszere megzavarta az egész szeminárium életét, s természetesen az irodalmi munka is megszakadt.
1920-ban újra indul a munka. 1921-ben rendkívüli gyûlés keretében róják le tiszteletüket az Irodalmi Társulat alapító tagja Tárkányi Béla iránt, születése századik évfordulóján. A munka magas szinten folyik tovább. Nyilvános gyûléseikrõl a városi értelmiség tagjai mindig a legnagyobb megelégedettséggel távoznak. 1922. február 25-én Társulatunk díszgyûlés keretében áldozott Petõfi Sándor emlékének, születése százéves évfordulóján. Egy év elteltével pedig márvány emléktáblát helyeztek el annak a szobának ajtaja felett, amelyben Petõfi megírta az „Egri hangok” címû versét. A jubileumoknak és ünnepségeknek ezt a sorozatát az 1927. március 27-i díszgyûlés zárta. A gyûlés nagy eseménye Sík Sándor kiváló költõnk szereplése volt. A nagy költõ emlékül itt hagyta a „Megyeri hitvallás” címû költeményének kéziratát. 1930-ban megalakult a Missziós szakosztály. Céljául a missziók irodalmi és anyagi támogatását tûzte ki. Évenként nagyszabású nyilvános missziós elõadásokat rendeztek és a bevételt missziós célokra fordították. Ezenkívül úgynevezett missziós boltot is vezettek a szemináriumban, amelybõl a befolyt összeget ismét missziós célokra fordították.(Ez a missziós bolt 1965-ben szûnt meg.)
A százéves jubileum éve (1935)
A jubileumi jelleg a Társulat minden megnyilvánulására rányomta bélyegét. Megtörtént a társulat alapszabályának módosítása is. Az új alapszabály kimondta, hogy a Társulatnak minden papnövendék rendes tagja (ezáltal megszünteti a mûködõ és pártoló tag megkülönböztetést). A Társulat Szmrecsányi Miklós nyugalmazott miniszteri tanácsos javaslatára programjába vette az egyházirodalom mûvelése mellett az egyházmûvészet mûvelését és pártolását is. Ezt a nevében is kifejezésre juttatta. A Társulat új neve az „Egri Növendékpapság Egyházirodalmi és Egyházmûvészeti Társulata” lett. A fõünnepély a december 8-án megrendezett jubileumi díszgyûlés keretében zajlott. Az ünnepélyen megjelent Szmrecsányi Lajos érsek, Kriston Endre segédpüspök, a káptalan tagjai, a jogakadémia tanári kara, a ciszterci gimnázium igazgatója és tanárai, a központi papság, a sajtó képviselõi,[11] és jelentõs számú civil értelmiségi. Az ünnepélyt a szeminárium énekkarának fellépése nyitotta meg. Beszédet mondott a Holik Sámuel, Társulat tanár elnöke, majd a papnövendékek szavalatai következtek. Az ünnepi beszédet Farkas István V. éves elnök tartotta, melyben a Társulat múltjának jelesebb eseményeit idézte fel. Ezután Gáspár Jenõ, a Petõfi Társaság titkára - egykori egri kispap – olvasta fel novelláját, melyet a hallgatóság nagy tapssal jutalmazott. Székely Miklós V. éves teológus zongorán elõadta Beethoven Holdfény szonátáját, melyet Kriston Endre segédpüspök záróbeszéde követett. Végül Szmrecsányi Lajos érsek intézett szózatot a kispapsághoz. Az ünnepség záró akkordjaként megtörtént a Mindszenty Gedeon tiszteletére készített emléktábla leleplezése, és ezzel a jubileumi ünnepély véget ért. Az ünnepély sikerét jelzik azok az elismerõ levelek, melyeket az ünnepség utáni napokban kapott a Társulat. A jubileum új lendületet adott a tagoknak munkájuk végzéséhez.
A harmadik ötven év
A jubileum utáni években jellemzõ volt a Társulat életére, hogy gyûléseikre vendégelõadókat is hívtak (pl. Nyisztor Zoltán, Koszter atya, Közi-Horvát József). A kispapok ismét tanúságot tettek nemzeti öntudatukról és hazaszeretetükrõl. A Társulat 1938. õszén gyûjtést rendezett a „Magyar a magyarért” akcióra. A kispapok adományából 120 pengõ gyûlt össze. A Társulat életének fellendülését az egyre növekvõ számú szakosztályok mutatják. 1940-ben öt szakosztály mûködésérõl tájékoztat az Irodalmi Iskola nyomtatott beszámolója. Ezek a következõk: Missziós szakosztály, Pasztorációs szakosztály, Szociális szakosztály, Történeti szakosztály és az Egyházmûvészeti szakosztály.[13] Az 1941-42-es tanévben a kispapok által írt, „A mi szemináriumunk” címû kiadványból tudjuk, hogy az Irodalmi Iskola szemináriumi képeslapok kiadására is vállalkozott. Négy képbõl álló sorozatot hoztak forgalomba. Az 1944-45-ös tanévben a Társulat nem tartott gyûléseket, mert a harcok és a bombatámadások miatt erre nem volt lehetõség. A következõ tanévben azonban újra elindult a társulati élet. Nagy hatással volt a Társulat tagjaira, hogy 1948. május 15 – 18 a szemináriumunkban tartotta megbeszélését a Vigília címû folyóirat írói gárdája Sík Sándor vezetésével.
1952-ben, miután az állami vezetés bezáratta a váci szemináriumot, a váci növendékek ideköltöztek az egri szemináriumba, és hozták magukkal a saját Irodalmi Iskolájukat, a Pázmány Kört. Egy darabig párhuzamosan mûködött az egri Irodalmi Iskolával, külön tartva üléseit, csak ünnepélyesebb alkalmakkor jött össze a két társulat. Az évek multával szaporodtak a közös gyûlések, míg végül 1964-ben a két társulatot egyesítették. A váci Irodalmi Iskola jegyzõkönyve szerint ez valójában a Pázmány Kör beolvasztása volt az egri Irodalmi Iskolába. Még tíz évig külön tisztikarral, de az egriekkel közös gyûlésekkel még mûködik a Pázmány Kör. A jegyzõkönyvük 1975. május 4-i bejegyzése szerint végleg befejezõdött az a folyamat, ami 1964-ben elkezdõdött. A váci és az egri Irodalmi Iskola egy vezetés alatt való egyesítése megtörtént.
Átalakulások és útkeresések kora (1976-tól napjainkig)
1976 februárjában a megváltozott körülmények miatt újrafogalmazták a Társulat alapszabályait. A Társulat új neve: az „Egri Érseki Papnevelõ Intézet Irodalmi Iskolája” lett. Az Irodalmi Iskola célja továbbra is az önképzéssel elsajátítható ismeretek megszerzése, egy olyan fórum biztosítása, amelyen a kispapok ezen ismereteiket megoszthatják egymással. Nem utolsó szempontként pedig minél több embert bevonni a rendszeres közösségi munkába. A gyûlésieket vendég elõadók, fõleg neves teológusok elõadásaival tették érdekessé. 1987-ben ismét újságíráshoz láttak az egri szeminárium növendékei. Az Irodalmi Iskola kiadványaként 1987 decemberében megjelent a „Gaudete” elsõ száma. Kezdetben csak belsõ használatra készült, - mint száz évvel korábbi elõdje: a Hírharang - de késõbb mégis a nyilvánosság elé lépett. A Gaudete kiadását az Irodalmi Iskola fedezi, s az újságból származó bevétel is az Irodalmi Iskola anyagi szükségleteit biztosítja, és ez által a kispapok érdekeit szolgálja. Ez az újság sok nehézséggel küszködve, de hála Istennek mind a mai napig megjelenik évente négy alkalommal, és tájékoztatást ad a híveknek a kispapok életérõl, és próbálja a fiatalokban felébreszteni a papi hivatás gondolatát. Az évek során az Irodalmi Iskola lassan átalakult, sõt még ma is átalakulóban van. Az 1988-as Irodalmi Iskolai naplóban az 1976-os alapszabálytól eltérõen már új néven szerepel a Társulat: „Az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi és Egyházmûvészeti Társulata”. Társulatunk ma is ezt a nevet viseli.
A régi célokat szem elõtt tartva a mai a kornak megfelelõen igyekszünk mi is - a Társulat mai tagjai – a kispapok kulturális fejlõdését elõsegíteni. A mi Irodalmi Iskolánk nem dicsekedhet manapság olyan nagy eredményekkel, mint amilyenek nagy elõdeink korában voltak, de bizakodva tekintünk a jövõbe, és minden eszközt megragadunk ahhoz, hogy hûek maradjunk a Társulat céljaihoz, és elõdeink példájához, kiknek Isten és a haza szeretete és szolgálata lángolt szívükben. Bízom benne, hogy szemináriumunk háromszáz jubileuma új lendületet ad mind Társulatunknak, mind az egész szemináriumnak, hogy újult erõvel és lelkesedéssel tudjunk készülni a papi szolgálatra.
Papler Pál

[1] A Theológiai Magyar Olvasó Társaság jegyzõkönyve (1835.): 5.
[2] Vö. Pákozdy József: Az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulatának 100 éves története (Munkálatok 1930-1935): 7
[3] Vö. Pákozdy József: Az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulatának 100 éves története (Munkálatok 1930-1935): 21.
Vö. Im.:8
[5] Vö. Az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulatának jegyzõkönyve (1861-1872): XI. gyûlés 1967. január 27.
[6] Vö. Pákozdy József: Az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulatának 100 éves története (Munkálatok 1930-1935): 9.
[7] Vö. Pákozdy József: Az Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulatának 100 éves története (Munkálatok 1930-1935):12.
[8] Vö. Im.:14.
[9] Vö. Az Egri Papnövendékek Egyházirodalmi és Egyházmûvészeti Társulatának beszámolója munkásságáról és a szemináriumi életrõl: 33
Vö. Az Egri Papnövendékek Egyházirodalmi és Egyházmûvészeti Társulatának beszámolója munkásságáról és a szemináriumi életrõl: 34.
[11] Az ünnepélyrõl a következõ újságok beszámoltak: Eger-Gyöngyösi Újság (1935. dec.10.), Heves és Vidéke (1935. dec.15.), Nemzeti Újság (1935. dec. 10.), Miskolci Katolikus Ösvény, Egri Egyházmegyei Közlöny (1935. december 15.)
[12] Vö. Az Egri Papnövendékek Egyházirodalmi és Egyházmûvészeti Társulatának beszámolója munkásságáról és a szemináriumi életrõl: 35.
[13] Vö. Im. 16-22.