ORSZÁGHÁZA:

A hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem hazája;
Büszke fajnak
Küzdõ pálya,
Melyen az magát rongálja,
Kincsnek, vérnek rossz gazdája.
És oh szégyen! rosszra, jóra
Még szavazni jár dobszóra.
Ura s rabja millióknak
Kik gyûlölnek és dacolnak;
Zsarnok, szolga egy személyben Ki magával sincs ékében.
S vaseszével
Jégszívével
Fölmerül a külfaj árja,
A meleg vért általjárja,
És a nemzet áll fagyottan Tompa, zsibbadt fájdalomban.
Nincsen egy szó
Összehangzó
Honfiaknak ajakáról,
Nincsen egy tett
Az eggyé lett
Nemzet élete fájáról.

A hazának nincsen háza.
Mért? Volt idõ, midõn nevére
Fölkelének, s amit kére
Nem keresvén cifra szóban,
Ami a szív legmélyén van,
Adtak drága bért,
Adtak érte vért.
Most midõn leszállt a béke
S a vérontó harcnak vége,
S a hazának,
Mint anyának,
Aki gyermekei körében
Áll ragyogva örömében,
Földerülne boldog napja:
Most fejét szenny s gyász takarja.

Földön futva,
Bujdokolva,
Mint hivatlan vendég száll be
A szegény s kaján telekbe,
Hol nevét rút ferdítésben
Ismerik csak átokképen.
Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.

1846. június - augusztus (?)